Földesi-Szabó László

Nevem Földesi-Szabó László, 1957. július 22.-én születtem Budapesten. Édesanyám Földesi Emma, édesapám Szabó László.
A békéscsabai Rózsa Ferenc gimnáziumban érettségiztem. Ezután két éves Rádió-Tv műszerész iskolában jártam, majd a békéscsabai honvédségi laktanyába dolgoztam hír-technikusként. 1980-ban Vácon teljesítettem két éves, sorkatonai szolgálatot, az ottani tartalékos tisztképző iskolában. Innen alhadnagyi rendfokozatban szereltem le.
1983. szeptemberében saját kérésemre felvételt nyertem a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályára, nyomozónak.
1990-ben államvizsgáztam a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Szakán.
Ezután az Országos Rendőr-főkapitányságon megalakuló Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat csoportvezetője lettem, majd a jogutód Központi Bűnüldözési Igazgatóság osztályvezető helyettese, később az ORFK. Bűnügyi Főigazgatóság egyik osztályvezetője, egyben főosztályvezető helyettese voltam. 2000. szeptember 31.-én, saját kérésemre nyugállományba vonultam.
Társadalmi tisztségként az Egymásért Egy-Másért Kiemelkedően Közhasznú Nemzetközi Alapítvány kuratóriumi elnöke lettem.
Életcélom, a minél aktívabb, jobbító részvétel a társadalmi életben.

Földesi-Szabó László